Szerelmesek

Akkor egy óra múlva találkozunk! - Várlak. - A férfi letette a telefont és gyorsan a táskájába dobott pár holmit, cipőt vett és már nem is volt a lakásban. Vonattal ment, mert úgy érezte, hogy most az lesz a gyorsabb, és a megérzése nem csalta meg.

Pár napja akadtunk egymásra egy társkereső oldalon, pontosabban a nő akadt rám, jött pár levél meg a válaszok, szimpatikus fiatal hölgy, két kisgyerekkel, a nagymamával laknak és a nagymama éppen nincs otthon, így a ma éjszakát mindenképpen a gyerekekkel kell töltenie, nekem éppen van egy szabad estém, bár a fene se tudja, hogy mikor lesz ilyen legközelebb szóval most megyek, teázunk, és beszélgetünk egyet... szuper!

Mire ezt így végig gondolta a vonat már meg is érkezett, leszállt, át a buszhoz, itt már több ember volt folyamatosan történt valami, nem is tudott olyan nyugodtan gondolkodni. Végre a busz is célba ért, leszállás, át az aluljárón, aztán jöhet a felüljáró, vagy mégse? Most nem. Szabálytalanul átvágott az úttesten, kihasználva, hogy hétvége és késő este van, tehát viszonylag kevés az autó. Már csak a házszámot kell megkeresni... elő a telefont, és már csörög is, hogy lehet jönni, nyitni a kaput, és már ott is vannak. A nő szép, nem kell túlozni, nem olyan modellszerű, festményjellegű szépség, amit ugye lehet csodálni, bámulni, de csak távolról, mert a kiállítási tárgyakhoz nyúlni tilos! Nem. Egy teljesen átlagos, nem sovány, de azért még nem is kövér, arányos, harmonikus személy. Első pozitív csalódás. Miközben bemennek megbeszélik, hogy tényleg meglepő ez az egész helyzet, hiszen ilyen későn gyakorlatilag ismeretlenül, de azért jó ez így. A lakásban ég a villany a folyosón, meg bent a nagyszobában, de ők a konyhába mennek, mert ugye teázásról volt szó, a nő vizet forral, míg a férfi táskájából egy-két doboz kerül elő, rengeteg különböző teával. A tea kész, bemennek a szobába, és a díványon ülve beszélgetni kezdenek, beszélnek mindenről, beszélnek semmiről, már ahogy ezt ilyenkor szokás. Közben többször is ránéztek a gyerekekre, a nő be is ment, eligazgatta a takarókat, a férfi csak a küszöbön állva csodálta a két pöttömöt. A kisfiú felé fordulva, összegömbölyödve aludt, a kislány az ágy túl végén, a másik irányba fordult. Mint két apró kis játékszer, angyaliak. Az éjszaka gyorsan telt, a kislány egyszer felébredt, és kiment WC-re, természetesen a nő ment vele, pontosabban vitte, hogy a kis tündér ne meztéllábazzon a hideg kövön. A férfi úgy húzódott, hogy a nyitott ajtóból jól lássa őket, de őt a kislány ne feltétlen vegye észre. A nővel össze is mosolyogtak, miközben a pöttöm valamit az álmáról csacsogott sírós hangon.

Hamar eljött a reggel. Először a kisfiú ébredt fel, és jött át a szobába, mikor a férfit meglátta az anyjához húzódott, és onnan szemlélte idegenkedve, a kislány később jött kicsivel, de nem hiába ő volt a nagyobb, nagyobb volt benne a bizalom is, és az első hívásra odament a férfihez és az ölébe bújt. Itt és ekkor dőlt el minden. Ők nem vettek észre semmit sem, de a Végzet kegyetlenül lecsapott rájuk, össze-vissza gyűrögette, nyújtotta a szívüket, majd egy óvatlan pillanatban jól összecsomózta. Ezzel, hogy a gyerekek felébredtek elmúlt egy pillanat, az a pillanat, amikor a férfi még elmenekülhetett volna, ha akar. De nem is akart. A nap további része játékkal telt, játszottak a lakásban, játszottak az udvaron és játszottak a játszótéren is... élvezték egymást, az együtt töltött időt. Közben jött az ebéd ideje is, amit most a férfi főzött nekik a kislánnyal együtt. Nem volt bonyolult az étel, bolognai spagettit csináltak, mostanában a férfi mindig azt csinált, mert éppen ilyen korszaka volt. Természetesen a konyhából kegyetlenül kizavartak mindenkit, ez az ő idejük volt, csak a kettejüké. Ebéd után ledőltek egy kicsit pihenni, ami rájuk is fért, hiszen a gyerekek még kicsik voltak, ők meg semmit nem aludtak az éjszaka. Közeledett az este, és a férfi elbúcsúzott, hazament. Nem is találkoztak három teljes napig, illetve nem egészen volt teljes, mert a harmadik napon azért mégis csak összefutottak újra. A férfi – közel lakott a nő munkahelyéhez – véletlenül pont arra járt, mikor a nő végzett, és ha már így alakult, elkísérte egy darabon, mert arra volt dolga, közben elintézett egy telefont, és kiderült, hogy a dolog napolódik, tehát elkísérte hazáig, persze szigorúan csak a kapuig. Arról már igazán nem ő tehetett, hogy a nagymama, és a két kisgyerek éppen kint volt az erkélyen, és arról sem, hogy észre is vették, természetesen ezek után már nem is lehetett volna másképpen: bement. A nagymamával pár szavas udvariassági kör után gyorsan be is fejezték a beszélgetést, hiába, nem voltak egymásra hangolva.