Jeles

Jó meleg van itt, a kandallóban lobog a tűz, a lángok meghitt fényeket varázsolnak a fal mentén sorakozó könyvespolcokra. Az asztalon karos gyertyatartókban sudár oszlopok, fejükön hajlékony lángbalerinák. A tölgyfa padlón egy nagy medvebőr, mely üvegszemeivel a hintaszékben ringatódzó, pokróccal takart, olvasó öregembert bámulta...
Valaha ellenfelek voltak... egy régi hideg télen harcot vívtak... komoly kemény harcot... A túlélésről szólt az a harc, nagyon le voltak gyöngülve mindketten, sehol semmi ennivaló nem volt... nem volt más választásuk: a nyertes túléli, a vesztes meghal, és ha nem harcolnak mind a ketten veszítenek. Nem haragudtak akkor se egymásra, bár utána egy kicsit neheztelt, de azóta ez elmúlt, végül is ő se nagyon tett volna másképp...
Lassan, nagyon lassan új hang vegyül a tűz pattogásához, majd elhal... Az öregember ölében vastag, bőrkötésű könyv fekszik, amiben most lapoz egyet. A lap furcsán, mereven fordul, mintha nem is papír lenne... Az asztalon egy ólomkristály pohár, benne aranyló nedű, most ez után nyúl, nézegeti a lángokat a boron keresztül, majd lassan elkortyintja, és megszólal:
- Elfogyott a borom! Sikerült valamire jutnia?
Ezek szerint még valaki van a szobában és valóban!
Az ablak mellett egy furcsa szerkezetre feszített könyv van, előtte egy olvasóállvány, mely két oldalán vastag gyertyák égnek. Az állványon papír, rajta egyre terjedő tintamező: egy ifjú vékony, sötét ruhás férfi szántja sebesen, tollának sercegése teljesen beleolvadt a szoba hangjaiba.
Most abba hagyja az írást.
- Igen, Uram! - válaszolja.
- Akkor jöjjön, ne várasson sokáig egy öregembert, kinek élte, mint az ellobbanó gyertyaláng... - A férfi hangja pátosszal teli volt, ez enyhén zavarta is az ifjút... de a legjobban az zavarta, ahogy hirtelen elhalt...
- Sajnos rossz hírem van. - lépett a papírjait rendezgetve az asztalhoz.
- Rossz hír? - az öregember hangja a végletekig emelkedett - Halljuk csak azokat a rossz híreket!
Az ifjú mély zavarba jött, de azért belevágott.
- Első ránézésre egy középkori kódexről van szó, amit alátámaszt a kötés, valamint a gót textúrás szöveg is. A kötés alapján Magyarországi eredetű, valószínűleg a debreceni nyomdában készülhetett... de ennek ellentmondani látszik a pergamen anyaga, ugyanis az az ókori Pergamonra jellemző technikával készült, természetesen palimpszeszt is lehetne, de a kitörölt írásnak nem látni nyomait, viszont retusálást felfedezhetünk az anyagban, méghozzá a legmodernebb irányzatoknak megfelelőt, de furcsa, hogy a szövegben nem látszik törés a retusált részeknél...
A gót textúra is alátámasztaná a középkori eredetet, de a kódex nyelve meglepő módon angol, és eddig nem volt tudomásunk gót textúrás angol nyelvű kódexről! A nyelvezete könnyen érthető, és amennyire meg tudom állapítani, helyesírási hibák is csak elvétve fordulnak elő benne, a mai angol helyesírás szerint... De a legfurcsább az utolsó öt sor, amit sehogy se sikerült semmilyen nyelvvel se beazonosítani... Mindezek alapján azt kell mondanom, hogy ez egy XX. századi igen durva hamisítvány!
- Az utolsó öt sort nem érti? - kérdezte az öreg - Nem lehet az valamilyen kód? Próbálja csak minden ötödik betűt olvasni!
A fiatalember visszatért a kódexhez és lassan silabizálta...
- Töltsön magának egy pohár bort!?... - hitetlenkedve olvasta ki.
- Az ajtótól balra a bárszekrényben talál poharat és bort is... Hozzon nekem is!... És az indexét is kérném...